Ugrás a tartalomra

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Jehova Tanúi

magyar

Online Biblia | A SZENTÍRÁS ÚJ VILÁG FORDÍTÁSA

Hóseás 6:1–11

6  „Gyertek, térjünk vissza Jehovához,+ mert ő szaggatott szét,+ de meg is gyógyít+. Vert ugyan, de be is kötöz bennünket.+  Két nap után megelevenít minket.+ Harmadnapon felállít, és mi élni fogunk őelőtte.+  És ismerni fogjuk, törekszünk majd megismerni Jehovát.+ Mint a hajnal,+ oly biztos kijövetele.+ Eljön hozzánk, mint a záporeső,+ mint a tavaszi eső, mely megáztatja a földet.”+  „Mit cselekedjek veled, ó, Efraim? Mit cselekedjek veled, ó, Júda?+ Hiszen szerető-kedvességetek olyan, mint a reggeli felhők, és mint a harmat, mely korán tovatűnik.  Ezért kell majd vágnom őket a próféták által,+ ölnöm őket számnak beszédei által.+ Olyanok lesznek rajtad az ítéletek, mint az előtörő világosság.+  Mert a szerető-kedvességben gyönyörködöm,+ és nem az áldozatban;+ inkább az Isten ismeretében, mintsem az egészen elégő felajánlásokban.+  Ők azonban, mint földi ember, megszegték a szövetséget.+ Ott bántak csalárdul velem.+  Gileád+ az álnokul cselekvők városa, akiknek vér a lábnyomuk.+  Mint az emberre leselkedő+ rablóbandák, olyan a papok közössége.+ Gyilkolnak az útfélen Sikemnél+, mert csupa gátlástalanságot cselekszenek.+ 10  Izrael házában valami rettenetest láttam.+ Ott paráználkodik Efraim.+ Beszennyezte magát Izrael.+ 11  Rád is, ó, Júda, aratás lett kiszabva, amikor visszahozom népem fogságba esettjeit.”+

Lábjegyzetek