Ugrás a tartalomra

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Jehova Tanúi

magyar

Online Biblia | A SZENTÍRÁS ÚJ VILÁG FORDÍTÁSA

Ezsdrás 5:1–17

5  És Aggeus+ próféta meg Zakariás+ próféta, Iddónak+ unokája prófétált a Júdában és Jeruzsálemben lévő zsidóknak Izrael Istenének nevében+, aki felettük volt.+  Ekkor történt, hogy Zorobábel+, Sealtiel+ fia és Jésua+, Jocadák fia felkelt, és elkezdte újjáépíteni Isten házát, amely Jeruzsálemben volt; velük voltak Isten prófétái,+ és segítették őket.  Abban az időben Tattenai+, a Folyón+ túli kormányzó és Setár-Bózenai, valamint a társaik odamentek hozzájuk, és ezt mondták nekik: „Ki adott nektek parancsot arra, hogy megépítsétek ezt a házat, és elkészítsétek ezt a gerendázatot?”+  Majd így szóltak hozzájuk: „Hogy hívják azokat az életerős férfiakat, akik ezt az épületet építik?”  Istenük szeme+ azonban a zsidók vénein volt,+ és azok nem állították le őket, mígnem jelentés ment Dáriuszhoz, és hivatalos okiratot küldtek vissza ebben az ügyben.  Íme a levél egy másolata+, melyet Tattenai+, a Folyón+ túli kormányzó és Setár-Bózenai+, valamint társai+, a Folyón túli, alacsonyabb rangú kormányzók küldtek Dáriusz királynak;  üzenetet küldtek neki, és az írás ekképp szólt: „Dáriusz királynak: Teljes békesség!+  Adassék tudtára a királynak, hogy elmentünk Júda tartományába+, a nagy Istennek+ házához; építik azt helyükre görgetett kövekből, és gerendákat helyeznek a falakba; a munka buzgalommal folyik és előrehalad a kezük alatt.  Mi ekkor megkérdeztük ezeket a véneket. Ezt mondtuk nekik: »Ki adott nektek parancsot arra, hogy megépítsétek ezt a házat, és elkészítsétek ezt a gerendázatot?«+ 10  Megkérdeztük a nevüket is, hogy tudathassuk veled, és leírhassuk azoknak az életerős férfiaknak a nevét, akik az élükön állnak.+ 11  És így feleltek nekünk: »Mi az egek és a föld Istenének+ szolgái vagyunk, és azt a házat építjük újjá, amely sok évvel ezelőtt épült, s amelyet Izraelnek egy nagy királya épített és fejezett be.+ 12  De mivel atyáink megharagították+ az egek Istenét, ő Babilon királyának, a káldeus+ Nabukodonozornak+ a kezébe adta+ őket, aki lerombolta ezt a házat,+ és száműzetésbe vitte a népet Babilonba.+ 13  Círusznak+, Babilon királyának az első évében azonban Círusz király parancsot adott ki Isten házának az újjáépítésére.+ 14  Sőt, Isten házának arany- és ezüstedényeit+, amelyeket Nabukodonozor elvitt a templomból, amely Jeruzsálemben volt, és Babilon templomába vitt,+ Círusz király+ előhozta Babilon templomából, és Sesbaccárnak+ adta; így hívják azt, akit kormányzóvá+ tett. 15  És ezt mondta neki: ,Vedd ezeket az edényeket,+ menj, és helyezd el a templomban, amely Jeruzsálemben van, s építtessék újjá Isten háza a maga helyén.’+ 16  Amikor ez a Sesbaccár megérkezett, lerakta az alapjait Isten házának,+ amely Jeruzsálemben van; s attól fogva mostanáig folyik az újjáépítés, de még nem fejeződött be.«+ 17  Most pedig, ha jónak tűnik a királynak, nézzenek utána+ a király kincstárában, amely ott van Babilonban, hogy Círusz király valóban adott-e ki parancsot+ arra, hogy újjáépítsék Isten házát Jeruzsálemben; és küldje meg nekünk a király a döntését erről.”

Lábjegyzetek