Akadálymentesítési beállítások

Válassz nyelvet

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ugrás a tartalomra

Jehova Tanúi

magyar

Online Biblia

A SZENTÍRÁS ÚJ VILÁG FORDÍTÁSA

Ezékiel 40:1–49

40  Száműzetésünk+ huszonötödik évében, az év elején, a hónap tizedik napján, a tizennegyedik évben azután, hogy a város elesett,+ éppen ezen a napon Jehova rám tette a kezét,+ és így elvitt engem arra a helyre.+  Elvitt isteni látomásokban Izrael országába, és végül letett egy igen magas hegyre+, amelyen egy városhoz hasonló építmény volt déli irányban.+  Akkor odavitt, és íme, egy férfi volt ott. Kinézetre a rézhez hasonlított,+ a kezében lenzsinór és mérőnád volt,+ és a kapuban állt.  Így szólt hozzám a férfi: „Embernek fia!+ Láss a szemeddel, hallj a füleddel, és irányítsd a szívedet mindarra, amit mutatok neked, mert azért kerültél ide, hogy megmutassam neked. Mondj el Izrael házának mindent, amit látsz.”+  És íme, a házon kívül egy fal húzódott körös-körül. A férfi kezében mérőnád volt, amely hat könyök hosszú volt, mégpedig a tenyérnyivel hosszabb könyök szerint. Akkor megmérte a falépítmény szélességét: egynádnyi volt; és a magasságát: ez is egynádnyi volt.  Ezután elment a kapuhoz, amelynek keletre néz+ az előrésze, és fölment a lépcsőin. Megmérte a kapu küszöbét+: egy nád széles volt; és a másik küszöböt: ez is egy nád széles volt.  Az őrszoba egy nád hosszú és egy nád széles volt, és az őrszobák+ között öt könyök volt; a kapu küszöbe a kapu belső rész felé eső előcsarnoka mellett egynádnyi volt.  Aztán megmérte a kapu belső rész felé eső előcsarnokát: egynádnyi+ volt.  Megmérte hát a kapu előcsarnokát: nyolckönyöknyi volt; és az oldaloszlopait: kétkönyöknyiek voltak; a kapu előcsarnoka a belső rész felé nézett. 10  És a keletre néző kapunak egyik oldalán is, másik oldalán is három-három őrszoba volt. Mind a három azonos méretű volt, és az oldaloszlopok is azonos méretűek voltak, mind az egyik, mind a másik oldalon. 11  Ezután megmérte a kapubejárat szélességét: tíz könyök volt; a kapu hosszúságát is: tizenhárom könyök volt. 12  Az őrszobák előtti elkerített terület egykönyöknyi volt, és mindkét oldalon egykönyöknyi elkerített terület volt. Az őrszoba hatkönyöknyi volt az egyik oldalon, és hatkönyöknyi a másik oldalon. 13  Aztán megmérte a kaput az egyik őrszoba tetejétől a másik tetejéig, és huszonöt könyök széles volt;+ bejárat bejáratra nézett. 14  Aztán hatvan könyökben állapította meg az oldaloszlopokat, egyben az udvar oldaloszlopait is, amelyek a körös-körül elhelyezkedő kapukban voltak. 15  És a bejáró kapujának előrészétől a belső kapu előcsarnokának előrészéig ötven könyök volt. 16  Az őrszobáknak és oldaloszlopaiknak szűkülő keretű ablakaik+ voltak, melyek a kapu belsejére néztek körös-körül, és így volt ez az előcsarnokokban is. Körös-körül ablakok néztek a belső részre, és az oldaloszlopokon pálmaábrázolások voltak.+ 17  És bevezetett engem a külső udvarba, és íme, ott étkezők voltak,+ és kövezet, amelyet az udvar számára készítettek, körös-körül. Harminc étkező volt a kövezeten.+ 18  A kapuk oldalánál levő kövezet pontosan megfelelt a kapuk hosszúságának — ez volt az alsó kövezet. 19  Akkor megmérte a szélességet az alsó kapu előrészétől a belső udvar előrészéig. Kívül száz könyök volt, keletre és északra. 20  És a külső udvarban volt egy kapu, amelynek előrésze északra nézett. Megmérte a hosszúságát és a szélességét. 21  Három őrszobája volt az egyik oldalon, és három a másik oldalon. Oldaloszlopai és előcsarnoka megfelelt az első kapu méreteinek. A hosszúsága ötven könyök, a szélessége huszonöt könyök volt. 22  Az ablakai, az előcsarnoka és a pálmaábrázolásai+ ugyanolyan méretűek voltak, mint az előrészével keletre néző kapuéi. Hét lépcsőn lehetett felmenni oda, és előttük helyezkedett el az előcsarnoka. 23  A belső udvar kapuja szemközt volt az északra néző kapuval; kelet felé is ugyanígy. Aztán kaputól kapuig száz könyököt mért. 24  És dél felé vezetett engem, és íme, volt ott egy délre néző kapu,+ ő pedig megmérte az oldaloszlopait és az előcsarnokát: ugyanazok voltak a méretek. 25  Ennek és az előcsarnokának is ablakai voltak körös-körül, olyanok, mint amazok az ablakok. Ötven könyök volt a hosszúsága, és huszonöt a szélessége. 26  Hét lépcső vezetett fel oda,+ és előttük helyezkedett el az előcsarnoka. Pálmaábrázolások voltak rajta: egy innen és egy onnan az oldaloszlopain. 27  És a belső udvarban volt egy délre néző kapu. Kaputól kapuig száz könyököt mért dél felé. 28  És bevezetett engem a belső udvarba a déli kapun át. Akkor megmérte a déli kaput: ugyanazok voltak a méretek. 29  Őrszobáinak, oldaloszlopainak és előcsarnokának is ugyanazok voltak a méretei. Ennek és az előcsarnokának is ablakai voltak mindenfelől. Ötven könyök volt a hosszúsága, és huszonöt a szélessége.+ 30  Körös-körül előcsarnokok voltak; huszonöt könyök volt a hosszúságuk, és öt könyök a szélességük. 31  Az előcsarnoka a külső udvarra nézett, és pálmaábrázolások voltak az oldaloszlopain;+ nyolc lépcső volt a feljáróján.+ 32  És bevezetett engem a belső udvarba kelet felől, aztán megmérte a kaput: ugyanazok voltak a méretek. 33  Őrszobáinak, oldaloszlopainak és előcsarnokának ugyanazok voltak a méretei; ennek és az előcsarnokának is ablakai voltak körös-körül. A hosszúsága ötven könyök volt, a szélessége pedig huszonöt könyök. 34  Az előcsarnoka a külső udvar felé nézett, és pálmaábrázolások voltak az oldaloszlopain az egyik oldalon is, a másik oldalon is. Nyolc lépcső volt a feljáróján. 35  Akkor elvitt engem az északi kapuba,+ és megmérte, ugyanazokat a méreteket kapva,+ 36  az őrszobáit, az oldaloszlopait és az előcsarnokát. Ablakok voltak rajta körös-körül. A hosszúsága ötven könyök volt, a szélessége pedig huszonöt könyök. 37  A külső udvarra néztek oldaloszlopai, és pálmaábrázolások voltak az oldaloszlopain az egyik oldalon is, a másik oldalon is.+ Nyolc lépcső volt a feljáróján. 38  A kapuk oldaloszlopainál étkező helyezkedett el a maga bejáratával. Itt öblítették le az egészen elégő felajánlást.+ 39  És a kapu előcsarnokában két asztal volt az egyik oldalon, és két asztal a másik oldalon, hogy azokon vágják le az egészen elégő felajánlást+, a bűnért való felajánlást+ és a vétkességért való felajánlást+. 40  A külső oldalon, ahol az északi kapu bejáratához mennek fel, két asztal volt. A kapu előcsarnokához tartozó másik oldalon szintén két asztal volt. 41  A kapu oldalán négy asztal volt az egyik oldalon, és négy asztal a másik oldalon — nyolc asztal, és ezeken vágták az állatokat. 42  Az egészen elégő felajánláshoz használt négy asztal faragott kőből volt. Hosszúságuk másfél könyök, szélességük másfél könyök, magasságuk pedig egy könyök volt. Ezekre tették az eszközöket is, amelyekkel az egészen elégő felajánlást és az áldozatot levágták. 43  A polcok egytenyérnyiek voltak, és jól oda voltak erősítve belülre, körös-körül; és az asztalokra tették az ajándékfelajánlás húsát.+ 44  A belső kapun kívül az énekesek+ étkezői voltak, a belső udvarban, amely az északi kapu oldalánál van. Az előrészük délre nézett. Egy a keleti kapu oldalánál volt. Az előrésze északra nézett. 45  Akkor így szólt hozzám: „Ez, mármint az étkező, amelynek előrésze délre néz, azoké a papoké, akik a háznál teljesítik kötelezettségeiket.+ 46  Az az étkező, amelynek előrésze északra néz, azoké a papoké, akik az oltárnál teljesítik kötelezettségeiket.+ Ezek Cádók+ fiai, akik Lévi fiai közül Jehova elé járulnak, hogy neki szolgáljanak.”+ 47  Ezután megmérte a belső udvart. A hosszúsága száz könyök volt, és a szélessége is száz könyök; négyszög alakú volt. És az oltár a ház előtt helyezkedett el. 48  Akkor bevitt engem a ház előcsarnokába+, majd megmérte az előcsarnok oldaloszlopát: ötkönyöknyi volt az egyik oldalon, és ötkönyöknyi a másik oldalon. A kapu szélessége pedig három könyök volt az egyik oldalon, és három könyök a másik oldalon. 49  Az előcsarnok hosszúsága húsz könyök, a szélessége tizenegy könyök volt. És lépcsőkön mentek fel oda. Oszlopok voltak az oldalpilléreknél, innen is egy, és onnan is egy.+

Lábjegyzetek