Ugrás a tartalomra

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Jehova Tanúi

magyar

Online Biblia

A SZENTÍRÁS ÚJ VILÁG FORDÍTÁSA

2Sámuel 19:1–43

19  Később hírül vitték Joábnak: „Íme, a király sír, és gyászolja Absolont.”+  Gyászra fordult hát a megmentés azon a napon az egész nép számára, mert hallotta a nép azon a napon, hogy ezt beszélik: „Bánkódik a király a fia miatt.”  És lopakodva ment be a nép azon a napon a városba+, mint ahogy a szégyent vallott nép szokott lopakodni, ha megfutamodott a csatában.  A király betakarta az arcát, és egyre csak ezt kiáltozta a király fennszóval: „Fiam, Absolon! Absolon fiam, fiam!”+  Végül Joáb bement a házba a királyhoz, és ezt mondta: „Szégyenbe borítottad ma minden szolgád arcát, azokét, akik ma megmentették a te lelkedet,+ a fiaid+ meg a leányaid+ lelkét, a feleségeid+ lelkét és az ágyasaid+ lelkét,  hiszen szereted a gyűlölőidet, és gyűlölöd azokat, akik szeretnek. Mert ma megmutattad, hogy a vezérek és a szolgák semmit sem jelentenek neked. Mert ma már jól tudom, hogy ha csak Absolon élne, és mi, a többiek mind halottak lennénk ma, az rendjén lenne a szemedben.  Most tehát kelj föl, menj ki, és beszélj a szolgáidhoz szívhez+ szólóan, mert Jehovára esküszöm, hogy ha nem mész ki, egyetlen ember sem marad veled az éjjel.+ És ez bizony rosszabb lesz számodra, mint mindaz a baj, ami ifjúságodtól fogva mostanáig ért.”  A király tehát fölkelt, leült a kapuban+, és hírül adták az egész népnek: „A király ott ül a kapuban.” Erre az egész nép a király elé ment. Ami Izraelt illeti, mindenki elmenekült a maga otthonába.+  És vita támadt az egész nép körében, Izrael minden törzsében. Így beszéltek: „A király szabadított meg bennünket ellenségeink kezéből,+ ő mentett meg minket a filiszteusok kezéből, és most elfutott az országból Absolon elől.+ 10  Absolon, akit felkentünk magunk fölé,+ meghalt a csatában.+ Most tehát miért nem tesztek semmit azért, hogy visszahozzátok a királyt?”+ 11  Dávid király pedig elküldött a papokhoz, Cádókhoz+ és Abjátárhoz+, és ezt üzente: „Beszéljetek Júda véneivel.+ Így szóljatok: »Miért lennétek ti az utolsók, akik visszahozzák a királyt a házába, amikor egész Izrael beszéde eljutott a királyhoz a házába? 12  Testvéreim vagytok, csontom és húsom vagytok.+ Akkor miért lennétek ti az utolsók a király visszahozatalában?« 13  Amasának pedig ezt mondjátok:+ »Nemde csontom és húsom vagy? Úgy bánjon hát velem az Isten, sőt még rosszabbul,+ ha nem te leszel mindig a hadvezér előttem Joáb+ helyett.«” 14  Így aztán magához hajtotta Júda minden emberének a szívét, mint e g y emberét.+ Meg is üzenték a királynak: „Jöjj vissza valamennyi szolgáddal együtt.” 15  A király tehát elindult visszafelé, és eljutott a Jordánig. Júda pedig elment Gilgálba+ a király elé, hogy átvezesse a királyt a Jordánon. 16  Akkor a benjáminita Simei+, Gera+ fia, aki Bahurimból+ való volt, sietve lement Júda embereivel Dávid király elé. 17  Ezer ember volt vele Benjáminból. (Ciba+, Saul házának legénye, annak tizenöt fia+ és húsz szolgája is vele volt, és sikerült odaérniük a Jordánhoz a király elé. 18  Átkelt a gázlón+, hogy átvezesse a király háznépét, és hogy azt tegye, ami jó a szemében.) És Simei, Gera fia leborult a király előtt, amikor az át akart kelni a Jordánon.+ 19  Így szólt ekkor a királyhoz: „Ne tulajdonítson nekem vétket az én uram, és ne emlékezz meg arról a rosszról, amit a te szolgád tett+ azon a napon, amelyen uram, a király elhagyta Jeruzsálemet, hogy szívére venné azt a király.+ 20  Mert jól tudja a te szolgád, hogy én vagyok az, aki vétkezett; és íme, elsőnek jöttem ma el József+ egész házából uram királyom elé.” 21  Erre aztán megszólalt Abisai+, Céruja fia+, és ezt mondta: „Vajon ezért ne lakoljon halállal Simei? Hiszen Jehova felkentjét átkozta!”+ 22  Dávid azonban ezt mondta: „Mi közöm hozzátok,+ Céruja fiai, hogy ellenkeznetek+ kell ma velem? Ma lakoljon halállal valaki Izraelben?+ Avagy nem tudom-e, hogy ma vagyok király Izrael felett?” 23  Akkor a király így szólt Simeihez: „Nem halsz meg.” És megesküdött neki a király.+ 24  Mefibóset+, Saul unokája pedig lement a király elé. Ő sem lábát,+ sem bajuszát+ nem ápolta, és ruháit sem mosatta attól a naptól fogva, hogy a király elment, egészen addig a napig, amelyen békével megjött. 25  Amikor Jeruzsálembe érkezett a király elé, akkor a király így szólt hozzá: „Miért nem jöttél velem, Mefibóset?” 26  Erre ő így felelt: „Uram király, a szolgám+ csapott be engem. Mert ezt mondta a te szolgád: »Hadd nyergeljem föl magamnak a szamárkancát, hogy ráüljek és a királlyal menjek.« A szolgád ugyanis sánta.+ 27  Megrágalmazta+ a te szolgádat uramnál, a királynál. De uram királyom olyan, mint az igaz Isten angyala+. Tedd hát azt, ami jónak látszik szemedben. 28  Mert bizony apám egész háznépe is csak halált érdemelt volna az én uram, a király előtt, és te mégis az asztalodnál étkezők közé soroltad szolgádat.+ Milyen jogos követelésem lehetne még?+ Hogy is kiálthatnék még a királyhoz?” 29  A király azonban így szólt hozzá: „Miért szaporítod a szót? Elrendelem: te meg Ciba osztozzatok meg a mezőn.”+ 30  Mefibóset erre ezt mondta a királynak: „Vegye csak el az egészet;+ most, hogy az én uram királyom békével megjött a házába.” 31  A gileádi Barzillai+ pedig lejött Rógelimból, hogy elmenjen a királlyal a Jordánhoz, hogy elkísérje őt a Jordánig. 32  Barzillai egyébként igen koros volt, nyolcvanesztendős+; ő látta el élelemmel a királyt, amikor az Mahanaimban tartózkodott,+ mert igen nagy+ ember volt. 33  A király ezért ezt mondta Barzillainak: „Te is kelj át velem, én pedig ellátlak élelemmel magamnál Jeruzsálemben.”+ 34  Barzillai azonban így szólt a királyhoz: „Mennyi van még az én életem éveinek napjaiból, hogy fölmenjek a királlyal Jeruzsálembe? 35  Nyolcvanéves+ vagyok ma már. Tudok-e különbséget tenni jó és rossz között, vagy érzi-e az ízét a te szolgád annak, amit eszem és iszom?+ Vagy tudom-e még hallgatni+ az énekes férfiak és nők+ hangját? Miért legyen hát szolgád uramnak, a királynak még terhére?+ 36  Mert csak egy kis darabon kísérhette el szolgád a királyt a Jordánig. Miért is adna nekem ilyen jutalmat a király?+ 37  Hadd térjen vissza, kérlek, a te szolgád. Hadd haljak meg+ városomban, közel az én apám és anyám sírhelyéhez.+ Itt van azonban szolgád: Kimhám.+ Ő keljen át urammal, a királlyal. Tedd vele azt, ami jó a szemedben.” 38  A király erre ezt mondta: „Velem jön át Kimhám, én pedig azt cselekszem vele, ami jó a te szemedben. És bármit kívánsz magadnak tőlem, megteszem neked.” 39  Ekkor az egész nép elindult, hogy átkeljen a Jordánon, és maga a király is átkelt; a király pedig még megcsókolta+ Barzillait, majd megáldotta+ őt, és az visszatért a helyére. 40  Amikor a király átment Gilgálba+, Kimhám is vele ment, és Júda egész népe is, és Izrael népének fele is, hogy átvigyék a királyt. 41  És íme, Izrael emberei mind odajárultak a királyhoz, és ezt mondták a királynak: „Miért+ loptak el téged testvéreink, Júda emberei, hogy áthozzák a királyt és háznépét, és vele Dávid minden emberét a Jordánon?”+ 42  Erre Júda emberei mindnyájan így válaszoltak Izrael embereinek: „Mert közeli rokonságban vagyunk a királlyal.+ Ugyan miért haragudtatok meg emiatt? Ettünk-e valamit is a király költségére, vagy hoztak-e nekünk ajándékot?” 43  Izrael emberei azonban így válaszoltak Júda embereinek: „Nekünk tízszeres jogunk van a királyhoz,+ úgyhogy Dávidhoz is több jogunk van, mint neked. Miért bántál hát velünk megvetéssel, és miért nem a mi ügyünk volt az első,+ hogy mi hozzuk vissza a királyunkat?” De Júda emberei szavának nagyobb súlya volt, mint Izrael emberei szavának.

Lábjegyzetek