Akadálymentesítési beállítások

Válassz nyelvet

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ugrás a tartalomra

Jehova Tanúi

magyar

Online Biblia

A SZENTÍRÁS ÚJ VILÁG FORDÍTÁSA

2Krónikák 27:1–9

27  Huszonöt éves volt Jótám+, amikor uralkodni kezdett, és tizenhat évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját, aki Cádók leánya volt, Jerusának hívták.+  Jótám azt tette, ami helyes Jehova szemében,+ mindenben úgy, ahogy apja, Uzziás cselekedett,+ csakhogy ő nem hatolt be Jehova templomába.+ A nép azonban még mindig romlottan cselekedett.+  Ő építette meg Jehova házának felső kapuját+, és az Ófel+ falán is sokat épített.  Városokat+ épített Júda hegyvidékén+, az erdőségekben+ pedig megerősített helyeket+ és tornyokat+ épített.  Ő harcolt Ammon+ fiainak királya ellen, s végül erősebbnek bizonyult náluk, ezért abban az évben Ammon fiai adtak neki száz ezüsttalentumot, tízezer kór+ búzát+, és árpából+ is tízezret. Ezt fizették neki Ammon fiai a második és harmadik évben is.+  Jótám tehát mindinkább megerősödött, mert a helyes utat választotta Jehova, az ő Istene előtt.+  Ami Jótám egyéb dolgait illeti, az összes háborúját és útjait, íme, meg vannak írva Izrael és Júda királyainak könyvében.+  Huszonöt éves volt, amikor uralkodni kezdett, és tizenhat évig uralkodott Jeruzsálemben.+  Végül Jótám nyugodni tért ősatyáihoz,+ és eltemették Dávid városában+. A fia, Aház kezdett uralkodni helyette.+

Lábjegyzetek