Akadálymentesítési beállítások

Válassz nyelvet

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ugrás a tartalomra

Jehova Tanúi

magyar

Online Biblia

A SZENTÍRÁS ÚJ VILÁG FORDÍTÁSA

1Sámuel 25:1–44

25  Idővel Sámuel+ meghalt, és az egész Izrael egybegyűlt és megsiratta+ őt. Otthonában, Rámában+ temették el. Dávid akkor fölkerekedett, és lement Párán pusztájába+.  Élt pedig egy ember Máonban+, és Kármelben+ volt neki gazdasága. Ez az ember igen jómódú volt: háromezer juha és ezer kecskéje volt. Épp a juhai nyírásával+ foglalatoskodott Kármelben.  A férfit Nábálnak+ hívták, a feleségét pedig Abigailnak+. Az asszony nagyon értelmes+ és szép termetű volt, a férje ellenben durva ember, akinek rossz szokásai voltak;+ Káleb+ fiai közé tartozott.  Dávid a pusztában hírét vette, hogy Nábál a juhait nyírja+.  Elküldött hát Dávid tíz legényt, és így szólt a legényekhez Dávid: „Menjetek fel Kármelbe, keressétek fel Nábált, és kérdezzétek meg tőle a nevemben, hogy jól van-e.+  Így szóljatok testvéremhez: »Minden jót neked is,+ házadnak is és mindannak, ami a tiéd!  Most hallottam, hogy nyírók vannak nálad. A pásztoraid velünk voltak.+ Nem bántottuk őket,+ és semmijük sem hiányzott mindazokon a napokon, amelyeken Kármelben voltak.  Kérdezd csak meg legényeidet, és megmondják neked — hadd találjanak legényeim kegyet szemedben, hiszen jó napon jöttünk. Kérlek tehát, adj szolgáidnak és fiadnak, Dávidnak valamit, amit előtalál a kezed.«”+  Dávid legényei oda is mentek, és mindezen szavak szerint szóltak Nábálhoz Dávid nevében, aztán várakoztak. 10  Nábál erre így válaszolt Dávid szolgáinak: „Ki az a Dávid,+ és ki az az Isai fia? Manapság sok szolga van, aki elszökik urától.+ 11  Talán fogjam a kenyeremet+, vizemet, leölt állataimat, amelyeket levágtam a nyíróimnak, és olyan embereknek adjam, akikről azt se tudom, honnan valók?”+ 12  Dávid legényei erre megfordultak útjukon, és visszamentek. Meg is érkeztek, és beszámoltak neki mindezen szavak szerint, 13  Dávid pedig rögtön így szólt az embereihez: „Mindenki kösse fel a kardját!”+ Erre felkötötte mindenki a kardját, Dávid is felkötötte a kardját, és mintegy négyszáz ember fölment Dávid után, kétszázan meg ott maradtak a holminál+. 14  Közben az egyik legény elmondta Nábál feleségének, Abigailnak: „Íme, Dávid követeket küldött a pusztából, hogy jót kívánjanak urunknak, de ő rájuk ripakodott.+ 15  Ezek az emberek nagyon jók voltak hozzánk, nem bántottak minket, és semmink se hiányzott mindazokon a napokon, amelyeken együtt jártunk velük, amikor a mezőn voltunk.+ 16  Fal+ gyanánt voltak körülöttünk éjjel-nappal mindennap, amikor velük voltunk, és terelgettük a nyájat. 17  Most pedig tudd és lásd, hogy mit teszel, mert elhatároztatott+ a veszedelem urunk ellen és egész háza ellen, mert ő sokkal semmirekellőbb+ ember annál, hogy beszélni lehessen vele.” 18  Abigail+ erre sietve fogott kétszáz kenyeret, két nagy korsó bort,+ öt elkészített juhot,+ öt szea pörkölt+ gabonát, száz mazsolalepényt+ meg kétszáz aszaltfüge-lepényt+, és felrakta őket a szamarakra, 19  majd ezt mondta legényeinek: „Menjetek előttem.+ Íme, én követlek titeket.” Férjének, Nábálnak azonban semmit sem szólt. 20  Történt pedig, hogy amíg ő szamárháton+ észrevétlenül lefelé tartott a hegyen, íme, Dávid és az emberei is lefelé jöttek vele szemben, így összetalálkozott velük. 21  Dávid akkor így szólt: „Bizony hiába vigyáztam ennek mindenére a pusztában, úgyhogy semmi sem hiányzott+ mindabból, ami az övé, mégis gonosszal fizet nekem a jóért.+ 22  Úgy bánjon Isten Dávid ellenségeivel, sőt még rosszabbul,+ ha akár csak egyetlen falra vizelőt+ is meghagyok reggelre mindazok közül, akik az övéi!”+ 23  Amikor Abigail meglátta Dávidot, sietve leszállt a szamárról, arcra borult Dávid előtt és a földig meghajolt+. 24  Aztán leborult a lábához,+ és így szólt: „Rajtam legyen a vétek,+ ó, uram! Kérlek, hadd beszéljen rabszolgaleányod füled hallatára,+ és hallgasd meg rabszolgaleányod szavait! 25  Kérlek, uram, ne törődjön szíved ezzel a semmirekellő+ emberrel, Nábállal, mert olyan ő, amilyen a neve. Nábálnak hívják, és ostobaság van benne.+ Ami engem illet, rabszolgaleányod nem látta uram legényeit, akiket elküldtél. 26  Most pedig, uram, él Jehova+ és él a te lelked,+ hogy Jehova visszatartott+ téged attól, hogy vérbűnt+ vonj magadra, és hogy önkezeddel mentsd meg magadat.+ Legyenek hát Nábálhoz hasonlók az ellenségeid, és azok, akik ártani kívánnak uramnak!+ 27  Ez az áldásként adott ajándék+ pedig, amelyet szolgálóleányod hozott uramnak, legyen a legényeké, akik uram nyomában járnak.+ 28  Kérlek, bocsásd meg rabszolgaleányod kihágását,+ mert bizony Jehova maradandó házat fog készíteni uramnak,+ mert Jehova harcait harcolja az én uram.+ Gonoszságot pedig nem fognak találni benned életed napjain.+ 29  Ha felkel valaki, hogy üldözzön és lelkedre törjön, uramnak lelke be lesz kötve az élet tarsolyába+ Istenednél, Jehovánál.+ Ellenségeid lelkét azonban elhajítja, mintha a parittya közepéből hajítaná el.+ 30  És Jehova, mivel megadja uramnak — teneked — a jót az ő minden beszéde szerint, Izrael vezetőjének fog kijelölni téged.+ 31  Ne okozza ez megingásodat, és botláskővé se legyen ez uram szívének, hogy ok nélkül lenne vérontás,+ vagy hogy önkezével mentené meg magát az én uram.+ Jehova jót fog tenni urammal, te pedig emlékezz meg+ rabszolgaleányodról.” 32  Dávid erre így szólt Abigailhoz: „Áldott legyen Jehova, Izrael Istene,+ aki elém küldött a mai napon! 33  Áldott legyen értelmességed+, és áldott legyél magad is, aki visszatartottál a mai napon attól, hogy vérbűnt+ vonjak magamra, és hogy önkezemmel mentsem meg magamat!+ 34  De — él Jehova, Izrael Istene, aki visszatartott attól, hogy ártsak neked+ — ha nem siettél volna elém,+ a reggel felvirradtára bizony nem maradt volna egyetlen falra vizelője sem Nábálnak.”+ 35  Dávid ezután elfogadta kezéből, amit hozott neki, és így szólt hozzá: „Menj fel házadba békével.+ Lásd, hallgattam szavadra, hogy tekintettel legyek+ rád.” 36  Később Abigail megérkezett Nábálhoz, és íme, lakoma volt annak házában, olyan, akár a királyé.+ Nábál szíve vidám volt, és teljesen lerészegedett+. Abigail nem mondott el neki semmit, sem keveset, sem sokat, a reggel felvirradtáig. 37  Reggel aztán, amikor elszállt a bor Nábálból, a felesége elmondta neki ezeket a dolgokat. Nábálban elhalt a szíve+, és ő maga kővé dermedt. 38  Mintegy tíz nap múlva Jehova megverte+ Nábált, és meg is halt. 39  Dávid pedig meghallotta, hogy Nábál meghalt, ezért ezt mondta: „Áldott legyen Jehova, aki képviselte gyalázásom+ peres+ ügyét, hogy megszabadítson Nábál kezéből! Visszatartotta szolgáját a gonoszságtól,+ Nábál gonoszságát pedig az ő fejére fordította vissza Jehova.”+ Dávid ezután elküldött, és feleségül+ kérte Abigailt. 40  El is mentek Dávid szolgái Abigailhoz Kármelbe, és így szóltak hozzá: „Dávid küldött minket hozzád, hogy elvegyen feleségül.” 41  Ő nyomban felkelt, arccal a földig hajolt,+ és ezt mondta: „Itt a te rabszolgaleányod szolgálóul, hogy uram szolgáinak lábát mossa.”+ 42  Abigail+ akkor sietve felkelt, majd szamárra ült+ — öt szolgálólánya is ott ment mögötte —, és elkísérte Dávid követeit, és a felesége lett. 43  Dávid a jezréeli+ Ahinoámot+ is elvette már; mindkét asszony a felesége lett.+ 44  Saul pedig a Gallimból+ való Paltihoz+, Lais fiához adta leányát, Mikált+, Dávid feleségét.

Lábjegyzetek