Akadálymentesítési beállítások

Válassz nyelvet

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomra

Jehova Tanúi

magyar

Életet ment egy szolgálaton kívüli tűzoltó

Életet ment egy szolgálaton kívüli tűzoltó

2014. január 5-én, vasárnap Serge Gerardin Jehova Tanúi Párizs közelében rendezett kongresszusára utazott busszal. Útközben szörnyű baleset szemtanúja lett. Így számol be a történtekről: „Egy autó nekiütközött a híd betonkorlátjának, a levegőbe repült, majd kigyulladt és fejre állt.”

Serge már több mint 40 éve tűzoltó. Tűzoltóparancsnok lévén azonnal tudta, hogy mit kell tennie. Így emlékszik vissza: „Bár az ellenkező irányba tartottunk az autópályán, szóltam a buszsofőrnek, hogy azonnal álljon meg, és visszafutottam az égő roncshoz.” Serge segélykiáltásokat hallott az autóból. Ezt mondja: „Öltönyben és nyakkendőben voltam, védőfelszerelés nélkül. De a kiáltásokat hallva arra jutottam, hogy még lehet esélyük a bennrekedteknek.”

Serge körbejárta az autót, és sikerült kimentenie egy félájult utast. „Azt mondta, hogy még ketten vannak az autóban – meséli. – Ekkor már több kocsi is megállt, de az óriási hőség és a lángok miatt senki sem tudott közelebb menni.”

Több kamionsofőr is odament tűzoltó készülékkel. Serge utasítására elhasználták az oltóanyagot, így a lángok kialudtak. A sofőr viszont a kocsi alá szorult. Ezért Serge és mások, akik megálltak, felemelték a kocsit, és kiszabadították.

Serge így folytatja: „Ebben a pillanatban a lángok újra felcsaptak.” De a másik utas még bent volt, fejjel lefelé lógva, bekapcsolt biztonsági övvel. Ekkor érkezett a helyszínre egy másik szolgálaton kívüli tűzoltó, motorosruhában. Serge figyelmeztette, hogy az autó nemsokára felrobban, majd kihúzták a férfit a karjánál fogva. Alig egy perccel később a kocsi fel is robbant.

A kiérkező tűzoltók eloltották a tüzet, a mentősök pedig ellátták a sérülteket. Serge elsősegélyt kapott a kezén keletkezett vágások és égési sérülések miatt. Miután felszállt a kongresszusra tartó buszra, többen is odamentek hozzá, és megdicsérték.

Serge örül, hogy tudott segíteni. Ezt mondja: „Úgy éreztem, hogy felelős vagyok ezeknek az embereknek az életéért az Istenem, Jehova előtt. Jó érzés, hogy tudtam rajtuk segíteni.”

Lásd még

A katasztrófák idején segítünk egymásnak

Jehova Tanúi a nehéz időkben segítséget nyújtanak.