Ugrás a tartalomra

Ugrás az almenüre

Jehova Tanúi

magyar

Megváltozott életek: egy egykori elítélt története

Megváltozott életek: egy egykori elítélt története

Spanyolországban Jehova Tanúi 68 börtönt látogatnak, és mintegy 600 elítélttel tanulmányozzák a Bibliát.

Miguel, aki most minden héten bemegy az egyik börtönbe, korábban – még mielőtt Jehova Tanúja lett – maga is 12 évet töltött rács mögött. Miért jár vissza? Hogy segítsen az elítélteknek megváltozni, ahogyan annak idején neki is segítettek.

Az elmúlt nyolc évben Miguel sok rabbal tanulmányozta a Bibliát. „Jó érzés segíteni az elítélteknek abban a börtönben, ahol én is raboskodtam – mondja. – Olyan jó látni, hogy szeretnének felhagyni a bűnözéssel.”

Miguel csupán négyéves volt, amikor egy részeg sofőr halálra gázolta az édesapját. Özvegy édesanyjának rengeteget kellett dolgoznia, hogy eltartsa a családot.

Miguel a bátyjával kezdett kimaradozni az iskolából. Kocsikat törtek fel és házakat raboltak ki. 12 éves korára kisstílű bűnöző lett belőle. 15 évesen már nagy pénzeket keresett kábítószer-kereskedéssel. De mivel maga is heroin- és kokainfüggő volt, egyre többet kellett lopnia. 16 éves korától gyakori vendég volt a börtönben. Kis idő múltán már megrögzött bűnözőnek számított. „Biztos voltam benne, hogy vagy egy börtönben fogok meghalni, vagy túladagolás miatt – meséli. – Úgy éreztem magam, mint egy pókhálóba gabalyodott légy.”

Ám 1994-ben Miguel egyik barátja megkért egy Jehova Tanúját, hogy írjon Miguelnek egy levelet, aki akkor is éppen börtönben volt. Abból a levélből Miguel megtudta, hogy Istennek az a szándéka, hogy a földön újra paradicsomi körülmények legyenek. A levél írója buzdította Miguelt, hogy változzon meg, hiszen akkor a saját szemével láthatja majd, amikor ez megvalósul. „A szavai nagyon mélyen érintettek – mondja Miguel. – Az a nap mindent megváltoztatott. Elhatároztam, hogy tanulmányozni fogom a Bibliát, bár tudtam, hogy rögös úton indulok el.”

Miguel azért számított nehézségekre, mert kábítószer- és dohányfüggő volt, és mind a két anyaghoz könnyen hozzá tudott jutni. A cellatársa mindennap kínálgatta neki a kábítószert. Miguel folyamatosan kérte Istent imában, hogy adjon neki erőt ahhoz, hogy le tudja küzdeni a függőségét, és végül sikerrel járt.

Három hónap elteltével kezdett más raboknak is beszélni a hitéről. A következő évben szabadult, és meg is keresztelkedett mint Jehova Tanúja. Azt is tervezte, hogy megnősül, de ekkor váratlan gond adódott. Egy hónappal az esküvő előtt néhány függőben lévő tárgyalás lezárult, és a bíróság újabb tíz évre ítélte. Ám a jó magaviselete miatt három és fél év múlva szabadon engedték. Végre meg lehetett tartani az esküvőt. Miguel maga mögött hagyta bűnözői múltját.

 

Lásd még

ÖRÖMTELI ÜZENET ISTENTŐL

Mi Isten szándéka a földdel?

A Biblia leírja, hogy miért teremtette meg Isten a földet, mikor fog véget érni a szenvedés, és milyen lesz a föld és az emberek jövője.