Reggel ötkor egy telefonhívás ébresztette Femi Durodolát és a feleségét, Janát. Egy felvigyázó hívta őket a gyülekezetből, és ezt mondta: „Ne aggódjatok, csak készüljetek össze! Az orosz hadsereg Kijev fele tart.” „Ebben a pillanatban nagyon ideges lettem” – meséli Jana.

A friss házaspár felöltözött, megitta az utolsó csésze kávéját az otthonában, majd elolvasta a napiszöveget, ami ezt írta: „Erőtök abban mutatkozik meg, hogy nyugodtak maradtok, és bíztok bennem” (Ézsaiás 30:15). Ezután a házaspár buzgón imádkozott Jehovához. Femi, aki nigériai és Jana, aki ukrán, fogta a túlélőcsomagját, és hátrahagyva mindenüket, elindultak Hollandiába menedéket keresni.

Valami hasonlót éltek át azok a testvérek és testvérnők, akik azt a döntést hozták, hogy elhagyják Ukrajnát, miután 2022. február 24-én kezdetét vette az orosz invázió Ukrajnában. Az országban körülbelül 130 000 Jehova Tanúja él. Közülük mostanáig körülbelül 36 000-en hagyták el az otthonukat, és több mint 16 000-en az országot is. Sokan hátrahagyták az otthonukat, a munkájukat és a gyülekezetüket. A háború alatt a 18 és 60 év közötti ukrán férfiak nem hagyhatják el az országot, azonban azok a férfiak, akik más ország állampolgárai, kivételt képeznek ezalól.

Azok, akik elmenekülnek, csak a legszükségesebbeket vihetik magukkal. Vonatokon és buszokon vágnak neki a kimerítő utazásnak, hogy biztonságos helyre leljenek. Sokszor maguk sem tudják, hogy hova vezet az útjuk. A Jehovába vetett erős hitükre támaszkodva, hátrahagyják a háború sújtotta városokat, anélkül hogy tudnák, hogy visszatérnek-e valaha.

Jana ezt mondja: „Mindent hátrahagytunk, csak néhány dolgot hoztunk magunkkal. Ez a helyzet emlékeztetett minket arra, hogy az egyetlen dolog, ami számít, az a Jehovával ápolt kapcsolatunk.”

Légvédelmi szirénák és a becsapódó bombák robbanásai visszhangoztak Lilija Antonjuk kijevi otthonában. Az utak mentén kiégett autók sorakoztak, valamint épületek és hidak törmelékei lepték el az utcákat.

Lilija és a 17 éves lánya, Olekszandra úgy döntött, hogy elhagyják az országot. Napokon keresztül utaztak egy zsúfolt vonaton Lengyelországba. Nagyon kevés élelmük volt, és órákon keresztül állniuk kellett. De a testvérnők megkönnyebbültek, amikor megérkeztek Przemyślbe, Lengyelországba.

„Amikor megláttuk a testvéreket a JW.ORG-os táblával, tudtuk, hogy minden rendben lesz” – mondja Lilija. A testvérnőket elvitték egy királyságterembe, ahol megmelegedhettek, ehettek, és megpihenhettek egy kicsit, mielőtt elszállásolták őket testvéreknél.

Lilija, aki azóta Németországba ment, ezt mondja: „Éreztük Jehova törődését, és ez megerősítette a hitünket. Nagyon hálás vagyok Jehovának a szeretetéért, és hogy a testvérek készek voltak támogatni bennünket ebben a nehéz időben.”

Anasztaszija Kovaljova elmesélte, hogy milyen volt, amikor Zaporizzsját légitámadás érte. Az otthonából látta az aknavetők fel-felvillanó fényét, és hallotta a bombák becsapódását. Mivel a folyamatos bombázások nagyon megviselték Anasztaszija unokaöccsét és unokahúgát, akik 7 és 3 évesek, a család úgy döntött, hogy elmenekül. Anasztaszija ezt meséli: „Mivel nem tudtunk sok mindent magunkkal vinni, ezért kevés ruhánk volt, és más dolgokat is nélkülöztünk. De a testvérek nemcsak a szükségleteinkről gondoskodtak, hanem minden másról is.” Anasztaszija, a sógornője, Anja és a gyerekek Lengyelországon keresztül Németországba mentek.

Anasztaszija Scsukina és az édesanyja, Olha Liszenko a kis házuk hideg pincéjében kerestek menedéket, akárhányszor megszólaltak a légvédelmi szirénák. A két úttörő testvérnő egy kisvárosban, Brajilivban (Vinnicjai terület) szolgált, ahol nagyobb szükség volt hírnökökre. Sokat vívódtak, hogyan döntsenek, menjenek vagy maradjanak. De amikor a helyzet veszélyesebbé vált, végül útnak indultak. Csak a legszükségesebb dolgokat vitték magukkal, és a két napig tartó vonatút alatt alig aludtak. Az utazás nem volt könnyű az 58 éves Olhának, akinek gyenge az egészsége. Hajnali kettőkor érkeztek meg Rzeszówba, Lengyelországba. Az állomáson a testvérek üdvözölték őket. „A késői óra ellenére a testvérek ott voltak, és vártak minket – meséli Anasztaszija. – Elmondhatatlanul hálásak vagyunk Jehovának, valamint a testvéreknek is.”

Szumi városában Andrzej Chyba, egy lengyel testvér és a felesége Elizabeth, aki az Egyesült Királyságból való, egy testvér pincéjében rejtőzött el öt másik személlyel együtt. A pincéből hallani lehetett a vadászrepülők hangját, a lövöldözéseket és a bombázásokat. A testvérek úgy döntöttek, hogy megnézik az „Ó, Jehova… benned bízom!” című videót, hogy bátorságot merítsenek belőle. Ez a videó Ezékiás királyról szól, és arról, hogy mit tett, amikor az asszírok megtámadták Jeruzsálemet.

Andrzej, aki a feleségével most már Lengyelországban van, ezt mondja: „A testvérek bátorító bibliaverseket küldtek nekünk, például arra buzdítottak minket, hogy olvassuk el a 27. zsoltárt.”

Biztosak vagyunk benne, hogy Jehova továbbra is megáldja a testvéreinket, akik minden anyagi javukat kárba veszni hagyták, miközben nagyon várják azt a jövőt, amikor nem lesz többé háború (Filippi 3:8).