Ugrás a tartalomra

2019. SZEPTEMBER 4.
KENYA

Jehova Tanúi közreadták Kenyában luo nyelven a Szentírás – Új világ fordítást

2019. augusztus 30-án a kenyai Kisumuban megrendezett regionális kongresszuson megjelent a Szentírás – Új világ fordítás luo nyelven. Remy Pringle, a kenyai fiókbizottság egyik tagja adta közre a kongresszus első napján. Összesen 2481-en vettek részt az eseményen, beleértve az élő közvetítést néző testvéreket is két másik helyszínen.

A fordítói csapat három éven át dolgozott a Biblián. A csapat egyik tagja ezt mondta: „Ez a fordítás nagy hatással lesz a testvérekre, akik már nagyon várták, hogy megjelenjen az Új világ fordítás luo nyelven. A gyülekezeteinkben sok család nem engedhette meg magának, hogy mindenkinek személyes példánya legyen. Biztosan örülnek majd, hogy most már minden egyes családtagnak lehet saját Bibliája. Emellett a fordításban használt modern, könnyen érthető nyelvezet még élvezetesebbé teszi majd a családi és a személyes tanulmányozást.”

Az Új világ fordítást részben vagy egészben már 184 nyelvre fordították le, beleértve azt a 25 nyelvet, amely a 2013-as revideált fordítás alapján átdolgozásra került. Biztosak vagyunk abban, hogy ez a Biblia segíteni fog a kenyai fiókhivatal felvigyázása alá tartozó, körülbelül 1800 luo nyelven beszélő testvérnek, hogy még szorosabb legyen a kapcsolata Jehovával, valamint hogy hatékonyan tudjon prédikálni annak a több mint 5 millió embernek, aki a luo nyelvet beszéli (Máté 24:14).