Ugrás a tartalomra

2019. SZEPTEMBER 13.
DÉL-AFRIKAI KÖZTÁRSASÁG

Közreadták három nyelven az Új világ fordítást a Dél-afrikai Köztársaságban rendezett nemzetközi kongresszuson

2019. szeptember 6-án, a Johannesburgban tartott nemzetközi kongresszuson közreadták a Szentírás – Új világ fordítást venda, afrikaans, valamint xhosza nyelven. Ezeket a nyelveket több mint 16 millióan beszélik. Az új Bibliák közreadását Anthony Morris testvér, a vezetőtestület tagja jelentette be az FNB Stadionban összegyűlt 36 865 fős hallgatóságnak. A programot további 51 229-en követték közvetítéssel nyolc másik helyszínen, többek között Lesothóban, Namíbiában és a Szent Ilona-szigeten.

Az egyik fordító lelkesen ezt mondta az új Bibliáról: „Mindannyian alig várjuk, hogy végre azon a nyelven olvashassuk el a Bibliát, amelyik a leginkább megérinti a szívünket.” Egy másik fordító pedig megjegyezte: „Ami a legfontosabb, hogy [az új Biblia] használja Isten nevét, és így segíteni fog nekünk közelebb kerülni Jehovához.”

A prédikálómunkát is nagyban megkönnyíti majd az új Biblia. A xhosza fordítói csapat egyik tagja ezt mondta: „Az átdolgozott Új világ fordítás sokat fog lendíteni a szolgálaton. Az emberek végre megérthetik, mit tanít a Biblia, és nem kell minden egyes szót megmagyarázni.” Az egyik afrikaans nyelvű fordító pedig ezt mondta: „Egyszerűen csak felolvassuk a bibliaverseket, és a szöveg önmagában is érthető.”

Nagyon örülünk, hogy most már ezeknek a testvéreinknek is van könnyen érthető bibliafordításuk, mely segít nekik közelebb kerülni Jehovához (Jakab 4:8).