Ugrás a tartalomra

Ugrás az almenüre

Jehova Tanúi

magyar

2014. ÁPRILIS 7.
NÉMETORSZÁG

102 éves korában elhunyt Richard Rudolph, a holokauszt egyik túlélője

102 éves korában elhunyt Richard Rudolph, a holokauszt egyik túlélője

NÉMETORSZÁG, Selters: Richard Rudolph, aki Jehova Tanújaként öt náci koncentrációs táborban is raboskodott, és a kommunizmus alatt börtönben volt, 2014. január 31-én, 102 éves korában meghalt.

Miután 1933-ban a nácik hatalomra kerültek, Jehova Tanúi tevékenységét Németország nagy részén betiltották. 11 300 Tanút bebörtönöztek. Közülük 4200-an koncentrációs táborokba kerültek, Richard Rudolph is. Mintegy 1500-an életüket vesztették. A náci uralom idején Richardot 9 évig tartották fogva. Ez idő alatt öt koncentrációs tábort is megjárt, beleértve a hírhedt sachsenhauseni és neuengammei tábort, ahol több mint 300 000-en raboskodtak, és 140 000-en haltak meg.

Richard Rudolph (a tetőn, jobbra) azok között a rabok között volt, akikkel 1940-ben felépíttették a neuengammei koncentrációs tábort

1944-ben Richardot átszállították Neuengamme melléktáborába, Salzgitter-Watenstedtbe. A vallásos meggyőződése miatt nem volt hajlandó olyan munkát végezni, mellyel a lőszergyártást támogatta volna, ezért kivégzéssel fenyegették. De egy emberséges SS-tiszt, akire nagy hatással volt Richard vallásos meggyőződése, elrejtette egy élelmiszerszállító teherautón, így életben maradt.

A II. világháború után Richard továbbra is gyakorolta a vallását Jehova Tanújaként a szovjet megszállási övezetben, mely később a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) lett. 1950-ben újra letartóztatták, és börtönbüntetésre ítélték. A hite miatt összesen több mint 19 évig raboskodott.

Ann-Jacqueline Frieser és Richard Rudolph, akinek az életrajzával a lány díjat nyert 2009-ben

Richard Rudolph évtizedeken át azon fáradozott, hogy elmondja másoknak a Biblia üzenetét, és hogy a tapasztalatai alapján beszéljen nekik arról, hogy mekkora kárt tud okozni a diszkrimináció. 2009-ben Ann-Jacqueline Frieser, egy német diák két díjat is nyert egy történelmi versenyen Richard Rudolph életrajzával és a vele készített interjúval. Rajna-vidék–Pfalz szövetségi tartományban első helyezett lett, az országos versenyen pedig az első három díjazott között volt.

Wolfram Slupina, Jehova Tanúi egyik németországi szóvivője kijelentette: „Richard Rudolph nem csupán kedves barátunk és hittársunk volt, hanem egy élő történelemkönyv is. Kiemelkedő hite és bátorsága mindannyiunk számára példaértékű.”

Sajtókapcsolat:

Nemzetközi: J. R. Brown, Office of Public Information, tel.: +1 718 560 5000

Németország: Wolfram Slupina, tel.: +49 6483 41 3110