Mit mond a Biblia a halloween eredetéről?
A Biblia válasza
A halloweent, melyet sok helyen október 31-én ünnepelnek, a Biblia nem említi. Azonban az eredete és a hozzá kapcsolódó szokások nem egyeztethetőek össze a Biblia tanításaival.
Ebben a cikkben a következőkről lesz szó:
A halloween története és a hozzá kapcsolódó szokások
Samhain: „A halloween eredete egy ókori pogány ünnepre vezethető vissza, melyet a kelták tartottak több mint 2000 évvel ezelőtt” – olvasható egy enciklopédiában. A könyv még hozzáfűzi: „A kelták úgy hitték, hogy a halottak ebben az időszakban az élők között járkálnak. A samhain alatt az élők találkozhattak a holtakkal” (The World Book Encyclopedia). (Lásd a „ Miért nevezik halloweennek?” című kiemelt részt.)
Jelmezek, édesség követelése: Egy könyv szerint a kelták ijesztő jelmezeket viseltek, hogy a bolyongó szellemek „őket is szellemeknek nézzék”, és így ne essen bántódásuk. Mások édességekkel próbálták megbékíteni őket (Halloween: An American Holiday, An American History).
A középkori Európában a katolikus papság átvette a helyi pogány szokásokat. Arra buzdította a híveit, hogy járjanak házról házra jelmezben mindenszentek előestéjén, és kérjenek apró ajándékokat cserébe azért, hogy imádkoznak a halottakért.
Szellemek, vámpírok, vérfarkasok, boszorkányok és zombik: Ezeket már régóta a gonosz szellemekkel hozzák összefüggésbe. Egy könyv úgy utal rájuk, mint „természetfeletti szörnyekre”, melyek „szorosan kötődnek a halálhoz, a halottakhoz vagy a halálfélelemhez” (Halloween Trivia).
Töklámpások: Nagy-Britanniában a középkorban az emberek „ajtóról ajtóra mentek, és élelmet kéregettek cserébe a halottakért mondott imákért”. „Répából készült lámpás” volt a kezükben, melyben „a gyertya a tisztítótűzben rekedt lelket jelképezte” (Halloween—From Pagan Ritual to Party Night). Más források szerint a lámpásnak az volt a szerepe, hogy távol tartsa a gonosz szellemeket. Az 1800-as években Észak-Amerikában a répát felváltotta a tök, mivel sok volt belőle, és könnyű volt kivájni és kifaragni.
Számít, hogy honnan ered a halloween?
Igen. Bár sok ember számára a halloween csak ártalmatlan szórakozás, a hozzá kapcsolódó szokások szöges ellentétben állnak a Biblia tanításaival. Ez az ünnep a halottakkal és a démonokkal, vagyis a gonosz szellemekkel kapcsolatos tévhiteken alapul.
A következő bibliaversekből megtudhatjuk, hogy Isten mit gondol ezekről az elképzelésekről:
„Ne legyen olyan köztetek, aki… szellemidézőtől vagy jóstól tudakozódik, vagy aki halottaktól kérdez” (5Mózes 18:10–12).
Más szóval: Isten elítéli, ha valaki megpróbál kapcsolatba lépni a halottakkal, sőt még azt is, ha valaki csak úgy tesz, mintha megpróbálna kapcsolatba lépni velük.
„A halottak semmit sem tudnak” (Prédikátor 9:5).
Más szóval: Mivel a halottak öntudatlanok, nem tudnak kommunikálni az élőkkel.
„Nem akarom, hogy a gonosz szellemekhez bármi közötök legyen. Nem tehetitek meg, hogy az Úr poharából is isztok, meg a gonosz szellemek poharából is” (1Korintusz 10:20, 21, Újszövetség – Egyszerű magyar nyelvű fordítás a).
Más szóval: Aki szeretné, hogy Isten elfogadja őt, annak kerülnie kell mindenféle kapcsolatot a démonokkal.
„Hogy képesek legyetek szilárdan állni az Ördög mesterkedéseivel szemben, mert… gonosz szellemi erők ellen [küzdünk]” (Efézus 6:11, 12).
Más szóval: Ellen kell állnunk a gonosz szellemi erőknek, nem pedig velük ünnepelnünk.
a Felhasználva az Újszövetség – Egyszerű fordítás. Copyright 2003 © World Bible Translation Center, Inc., engedélyével.