A kopár, sziklás tájon állomásozó filiszteus katonák különös dologra lesznek figyelmesek: a szoros túloldalán két izraelita férfi áll, és meg sem próbálnak elrejtőzni. A katonák csak nevetnek rajtuk, egyáltalán nem félnek tőlük. Elvégre a filiszteusok már régóta elnyomják az izraelitákat, akik nagyon kiszolgáltatott helyzetben vannak. Még a földműveléshez használt eszközeiket sem tudják maguk megélezni, el kell vinniük őket a filiszteusokhoz. Az izraelita seregben ezért alig vannak fegyverek. Ráadásul a filiszteus katonák úgy gondolják, hogy két izraelitával még akkor is könnyedén elbánnak, ha van fegyverük. Ezért gúnyosan odakiáltanak nekik: „Gyertek csak fel hozzánk! Majd mi megleckéztetünk titeket!” (1Sámuel 13:19–23; 14:11, 12).

Ám ahogy látni fogjuk, a dolgok visszafelé sülnek el. A két izraelita sietve leereszkedik, átkel a szoroson, és felkapaszkodik a filiszteusok felőli oldalon. A hegyoldal annyira meredek, hogy négykézláb másznak fel, de ez nem tántorítja el őket, rendületlenül haladnak, egyenesen a katonák felé (1Sámuel 14:13). A filiszteusok észreveszik, hogy az elöl haladó férfi fel van fegyverkezve, és a fegyverhordozója követi. Tényleg azt gondolja, hogy a szolgájával ketten le tudnak győzni egy egész helyőrséget? Elment az esze?

Nem. A hite indítja erre a bátor tettre. Jonatánnak hívják, és a történetéből Isten szolgáiként még ma is rengeteget tanulhatunk. Bár keresztényekként nem veszünk részt háborúkban, sokat tanulhatunk tőle a bátorságról, hűségről és önzetlenségről, melyekre nagy szükségünk van ahhoz, hogy erős legyen a hitünk (Ézsaiás 2:4; Máté 26:51, 52).

Hűséges az apjához, és bátor harcos

Hogy megértsük, miért támadta meg Jonatán a helyőrséget, ismerkedjünk meg kicsit a családi hátterével. Izrael első királyának, Saulnak volt a legidősebb fia. Amikor Sault felkenték királynak, Jonatán már 20 éves is elmúlhatott. Úgy tűnik, hogy szoros kapcsolatban volt az apjával, aki gyakran a bizalmába avatta. Sault nemcsak magas, jóképű, bátor harcosnak ismerhette, hanem ami sokkal fontosabb, alázatos, istenfélő férfinak. Jonatánnak ezért nem volt kétsége afelől, hogy miért Sault választotta Jehova királynak. Még Sámuel próféta is azt mondta róla, hogy nincs hozzá hasonló ember a nép között (1Sámuel 9:1, 2, 21; 10:20–24; 20:2).

Jonatán biztosan megtiszteltetésnek érezte, hogy az apja oldalán Jehova népének az ellenségei ellen harcolhat. Azok a háborúk nem olyanok voltak, mint napjaink hazafias háborúi. Izrael nemzete abban az időben Jehova választott népe volt, őt képviselte. Ám Izrael népét állandóan támadták a hamis isteneket imádó nemzetek. A filiszteusok, akik olyan isteneket imádtak, mint Dágon, sokszor próbálták elnyomni, sőt elpusztítani Jehova választott népét.

Tehát egy olyan férfi, mint Jonatán a Jehova iránti hűségét fejezte ki azzal, hogy elment harcolni. Jehova pedig megáldotta őt. Saul, nem sokkal azután, hogy király lett, 1000 embert helyezett a fia parancsnoksága alá. Jonatán pedig a katonáival rátámadt a filiszteus helyőrségre Gébában. Bár alig volt fegyverük, Jehova győzelemre segítette őket. Erre a filiszteusok óriási sereget gyűjtöttek össze. Saul katonái megrémültek. Sokan elmenekültek és elrejtőztek, és olyanok is voltak, akik átálltak az ellenséghez. Jonatán azonban nem veszítette el a bátorságát (1Sámuel 13:2–7; 14:21).

A bevezetőben említett napon Jonatán elhatározta, hogy a fegyverhordozójával észrevétlenül kimennek a táborból. Ahogy közeledtek a Mikmásnál állomásozó filiszteus előőrshöz, elmondta neki a tervét. Hagyni fogják, hogy meglássák őket. Ha a filiszteusok azt mondják nekik, hogy menjenek fel ellenük, az azt jelenti, hogy Jehova győzelemre segíti őket. A fegyverhordozója készséggel beleegyezett a tervbe. Valószínűleg bátorságot merített Jonatán szavaiból: „Jehovát semmi sem akadályozhatja meg abban, hogy megmentést szerezzen, akár sokan vagyunk, akár kevesen” (1Sámuel 14:6–10). Miért mondta ezt Jonatán?

Mert jól ismerte Jehovát. Tudta, hogy a múltban többször is győzelemre segítette a népét, még óriási túlerővel szemben is. Sőt, olykor egyetlen ember által szerzett győzelmet (Bírák 3:31; 4:1–23; 16:23–30). Jonatán tisztában volt vele, hogy nem az számított, hányan vannak, milyen erősek, és milyenek a fegyvereik, hanem az, hogy mennyire erős a hitük. Neki is ilyen hite volt. Nem akart Jehova jóváhagyása nélkül rátámadni az előőrsre. Ezért választott egy jelet, hogy meggyőződjön a támogatásáról. Amikor felismerte a választ, félelem nélkül cselekedett.

Jonatán hite kétféle módon is megmutatkozott. Először is abban, hogy mélységesen tisztelte és csodálta Istenét, Jehovát. Tudta, hogy Jehova nem szorul rá az emberek segítségére ahhoz, hogy megvalósítsa a szándékát, de örömmel megjutalmazza a hűséges szolgáit (2Krónikák 16:9). Másodszor pedig abban, hogy meg akart győződni arról, hogy Jehova helyesli-e a tervét. Napjainkban nem kérünk természetfölötti jeleket Jehovától, hogy meggyőződjünk arról, helyesli-e azt, amit tenni szándékozunk. Mivel a teljes Biblia a rendelkezésünkre áll, minden adott ahhoz, hogy megtudjuk, mit tart helyesnek (2Timóteusz 3:16, 17). Vajon alaposan utánanézünk ennek a Bibliában, mielőtt meghozunk egy fontos döntést? Ha igen, az azt mutatja, hogy Jonatánhoz hasonlóan nekünk is fontosabb, amit Jehova szeretne, mint az, amit mi szeretnénk.

Jonatán és a fegyverhordozója sietve felkapaszkodik a meredek hegyoldalon. A filiszteusok csak most döbbennek rá, hogy veszélyben vannak, ezért küldenek néhány katonát a két támadó férfi ellen. Jóval többen vannak náluk, és előnyösebb pozícióban is, hiszen ők vannak magasabban. Ezért úgy gondolják, könnyedén elbánnak a két emberrel. De Jonatán és a fegyverhordozója végez velük, egyiket a másik után teríti le. Egy rövid szakaszon 20 ellenséges katonát ölnek meg. Jehova még máshogy is támogatja őket. Ezt olvassuk: „Rettegés kerítette hatalmába a mezőn levő tábort és az előőrs minden tagját. Még a fosztogató csapatok is megrémültek. Földrengés támadt, és az emberek rettegni kezdtek Istentől” (1Sámuel 14:15).

Jonatán másodmagával megtámad egy egész előőrsöt

Sőt, a filiszteusok egymás ellen fordulnak. Akkora a zűrzavar, hogy még Saul és az emberei is felfigyelnek rá a távolban (1Sámuel 14:16, 20). Az izraeliták felbátorodnak, és valószínűleg az elesett filiszteus katonáktól szerzett fegyverekkel megtámadják az ellenséget. Jehova nagy győzelmet szerez a népének ezen a napon. Mivel ő nem változik, ha bízunk benne, ahogy Jonatán és a fegyverhordozója tette, nem fogunk csalódni (Malakiás 3:6; Róma 10:11).

„Isten segítségével cselekedett”

Jonatánnal ellentétben Saul nem örülhet felhőtlenül a győzelemnek. Korábban súlyos hibát követett el. Felajánlott egy áldozatot, melyet Jehova prófétájának, a Lévi törzséből származó Sámuelnek kellett volna bemutatnia. Miután a próféta megérkezett, elmondta Saulnak, hogy az engedetlensége miatt nem fog fennmaradni a királysága. Amikor pedig Saul csatába küldi az embereit, újabb hibát követ el: meggondolatlan esküre kötelezi őket. Ezt mondja: „Átkozott az az ember, aki bármit is eszik, mielőtt beesteledne, és míg bosszút nem állok az ellenségeimen!” (1Sámuel 13:10–14; 14:24).

Saul szavai arról árulkodnak, hogy valami megváltozott benne. Úgy tűnik, az alázatos, istenfélő férfi törtető és énközpontú lett. Végül is Jehova nem kérte tőle, hogy ilyen észszerűtlen korlátozást szabjon ki ezekre a bátor és szorgalmas katonákra. És az is sokatmondó, hogy Saul így fogalmazott: „míg bosszút nem állok az ellenségeimen”. Talán azt gondolta, hogy ez a háború csak róla szól? Vajon elfelejtette, hogy nem az a lényeg, hogy ő bosszút álljon, győzelmet arasson, és dicsőséget szerezzen magának, hanem az, hogy Jehova igazságot szolgáltasson?

Jonatán viszont nem tudja, hogy az apja egy észszerűtlen esküre kötelezte a katonákat. Amikor a csata hevétől kimerülten lépes mézre talál, belemártja a botját, eszik belőle, és újra erőre kap. Erre az egyik katona elmondja neki, hogy az apja megtiltotta, hogy bármit is egyenek. Jonatán ezt válaszolja neki: „Apám nagy bajt hozott az országra. Nézzétek csak, hogy erőre kaptam, miután ettem egy kis mézet. Mennyivel jobb lett volna, ha a katonák szabadon ehettek volna az ellenségeiknél talált zsákmányból! Akkor még nagyobb pusztítást mérhettünk volna a filiszteusokra” (1Sámuel 14:25–30). Mennyire igaza van! Bár hűséges az apjához, nem elvakult. Nem követi gondolkodás nélkül az utasításait vagy a példáját. Kiegyensúlyozottságával elnyeri mások tiszteletét.

Saul még akkor sem ismeri el, hogy mennyire meggondolatlan volt a parancsa, amikor megtudja, hogy Jonatán megszegte a korlátozást. Képes lenne a tulajdon fiát is kivégeztetni. Jonatán nem száll szembe az apjával, és irgalomért sem könyörög. Önfeláldozóan a következő figyelemre méltó szavakat mondja: „Itt vagyok! Kész vagyok meghalni!” De az izraeliták kiállnak mellette: „Pont Jonatán haljon meg, aki ilyen nagy győzelemre vezette Izraelt? Ilyesmi nem történhet! Egyetlen hajszála sem fog meggörbülni. Olyan biztos ez, mint hogy Jehova él! Mert Isten segítségével cselekedett ezen a napon.” Saul végül enged nekik. A beszámoló így folytatódik: „A katonák tehát megmentették Jonatánt, és ő nem halt meg” (1Sámuel 14:43–45).

„Itt vagyok! Kész vagyok meghalni!”

Jonatán jó hírnevet szerzett a bátorságával, a szorgalmával és az önzetlenségével. Ennek köszönhette, hogy megmenekült. Mi is jól tesszük, ha átgondoljuk, hogy vajon milyen kép alakul ki másokban rólunk. A Biblia szerint a jó hírnév nagyon értékes (Prédikátor 7:1). Kincset ér, ha Jonatánhoz hasonlóan törekszünk rá, hogy jó hírnevet szerezzünk Jehovánál.

Saul egyre mélyebbre süllyed

Bár Saul sok hibát követ el, Jonatán továbbra is hűségesen harcol az oldalán. Biztosan nagyon lesújtja, hogy az apja egyre engedetlenebb és büszkébb. Saul mind mélyebbre süllyed, és Jonatán egyszerűen képtelen ezt megakadályozni.

A dolgok odáig fajulnak, hogy Saul felháborító módon szembeszegül Jehovával. Azt a parancsot kapja, hogy támadja meg az amálekitákat. Ezek az emberek annyira gonoszak, hogy Jehova már Mózes napjaiban megjövendölte, hogy el fogja őket pusztítani (2Mózes 17:14). Arra utasítja Sault, hogy semmisítse meg a háziállataikat, és végezze ki a királyukat, Agágot. Saul legyőzi őket, és minden bizonnyal Jonatán is a tőle megszokott bátorsággal harcol az irányítása alatt. Azonban Saul megkíméli Agágot, és életben hagyja az állatok színe-javát. Ezután Sámuel próféta közli Saullal Jehova ítéletét: „Mivel te semmibe vetted Jehova szavát, ő úgy döntött, hogy nem maradhatsz király” (1Sámuel 15:2, 3, 9, 10, 23).

Nem sokkal ezután Jehova megvonja a szent szellemét Saultól. Ezért az állapota aggasztóvá válik. Könnyen dühbe gurul, rettenetesen fél, és hirtelen hangulatváltozásokkal küzd. Úgy tűnik, mintha Isten szelleme helyett egy rossz szellem kerítette volna hatalmába (1Sámuel 16:14; 18:10–12). Mennyire lesújthatja Jonatánt, hogy az egykor nemes jellemű apja ennyire megváltozott! Ennek ellenére minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy támogassa, időnként azzal is, hogy nyíltan elmondja neki, amit gondol. Azonban Jehova Isten, az égi Atyja marad neki a legfontosabb, aki sosem változik (1Sámuel 19:4, 5). Továbbra is hűségesen szolgálja őt.

Átélted már, milyen az, amikor egy közeli hozzátartozód gyökeresen megváltozik, és rossz útra tér? Szörnyű lehet. Az, amin Jonatán keresztülment, eszünkbe juttathatja a zsoltáríró szavait: „Még ha apám és anyám elhagynának is, Jehova magához fogad engem” (Zsoltárok 27:10). Jehova sosem hagy el! Mindegy, hogy mennyi csalódást okoznak neked az emberek, Jehova magához fogad, és a lehető legjobb apa lesz.

Jonatán valószínűleg hallott arról, hogy Jehova úgy döntött, Saul nem maradhat király. Mit gondolt erről? Eltűnődött azon, hogy ő milyen király lenne? Engedelmes, aki jó példával jár elöl? Reménykedett benne, hogy majd helyrehozhatja az apja hibáit? Nem tudjuk, mi járt a fejében. De ha voltak is ilyen reményei, nem valósultak meg. Vajon ez azt jelenti, hogy Jehova végül elhagyta a hűséges szolgáját? Egyáltalán nem! A Biblia lapjain úgy mutatja be Jonatánt, mint aki a legszebb példája annak, hogy milyen egy hűséges barát. Ezzel foglalkozik majd egy másik, Jonatánról szóló cikk.